10. Gróf Széchényi Viktor (1871-1945)

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Saját kutatásai szerint, amelyet közre is adott, felmenői a XIII. század óta laktak Nógrád megye különböző falvaiban. Ősi családjának egyik tagja, Benedek, 1505-1508 között szolgabíró volt. Nemességüket 1629-ben igazolták, ám nyilván már korábban is a kiváltságosok közé tartoztak, e nélkül ugyanis nem tölthettek volna be fontos tisztségeket. Grófi rangot 1697-ben nyertek. Széchenyi István óta a családnév írásmódja mind Széchenyi, mind Széchényi formában elterjedt, de az 1905. február 16-án tartott nemzetségi ülés a család nevének egységes írásmódját így határozta meg: "Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi". Címerük négyelt pajzs, koronás kerek szívpajzzsal, ebben arany mezőben zöld halmon álló, kiterjesztett szárnyú fehér galamb, vörös csőrében zöld koszorút tart. A nagy pajzs első és negyedik vörös mezőjében zöld hármas halom középsőjéből kiemelkedő ezüst kettős kereszt látható. A második és harmadik kék mezőben koronás zöld halom fölött, az udvar jobb felső sarkából kinövő arany nap felé repülő sas figyelhető meg. A pajzsot grófi korona alatt arany bíbor palást fogja össze. A család jelmondata: "Si deus pro nobis quis contra nos."

A Széchényi család címere
A Széchényi család címere

 

Széchényi Viktor Pozsonyban született Széchényi Dénes és Hoyos Mária negyedik fiaként. Középiskoláit a budapesti piarista főgimnáziumban végezte, majd katonai pályára lépett, és a morvafehértemplomi lovassági hadapródiskola növendéke lett. Tanulmányai befejezése után előbb a Vilmos-huszároknál, később a lovas testőrségnél szolgált, majd egy éven át Ottó főherceg (1865-1906) kamarása volt. (Ottó főherceg apja volt az I. Károly néven osztrák császárrá és IV. Károly néven 1916-ban apostoli királlyá koronázott utolsó magyar uralkodónak.) 1901-ben tartalékállományba helyezték, s az 1826-ban a család tulajdonába került, közel két és fél ezer holdas sárpentelei birtokára vonult vissza gazdálkodni, amelynek kúriája 28 szobából állt. Nem sokkal később, 1904-ben lépett a politikai nyilvánosság elé. Szabadelvű párti programjával előbb a bodajki, később a móri kerület választotta meg országgyűlési képviselővé.

Éppen ekkorra, az 1904. november 18-i és 1906. február 19-e közötti időszakra esik a Monarchia legnagyobb magyarországi belpolitikai válsága. A hírhedt "zsebkendőszavazás" miatt - amikor is a felháborodott kormánypárti képviselők, soraikban Széchényi Viktorral, kivonultak a parlamentből - a kormánytól elfordult ellenzék egységes koalícióba tömörült, és megnyerte az 1905. évi választásokat. A válság az átmeneti Fejérváry-kormány kinevezésében és a Parlament katonasággal történt feloszlatásában csúcsosodott ki. Széchényi a Fejér Vármegyei Törvényhatósági Bizottság tagjaként 1906 márciusában élesen bírálta a kormány működését, amely szerinte "alkotmány elleni merénylet". Koronahűsége a megbomlott belpolitikai egyensúlyt - ahogy főispáni székfoglaló beszéde is bizonyítja - nem I. Ferenc Józsefnek, sokkal inkább az "arra érdemtelenek gonosz tanácsának" rótta fel.

Báró Fiáth Pál főispáni széke 1906. április 2-a óta üresen állt, amelyet április 28-án foglalt el gróf Széchényi Viktor. Beiktatása - hagyományosan - igazi ünnep volt a vármegyében. Ez alkalommal tartott beszédében összefoglalta azon, számára legfontosabb politikai értékeket, amelyekhez egész életében hű maradt: "A 67-es alkotmánypártnak vagyok a híve, mert meggyőződésem szerint ezen Deák Ferenc teremtette fundamentumra, amelyre támaszkodva, ha nem is a leggyorsabb, de a legkevesebb kockáztatással haladhatunk nemzeti céljaink megvalósítása felé. Ezen kiegyezési alapon állva egész erőmből azon leszek, hogy tevékenységemnek minden terén a nemzeti szellemet kidomborítsam..., három szóval röviden jellemezve politikám irányzatát: becsületes, liberális, színmagyar."

Ez évben szintén őt választották meg - immár másodízben e megyéből - a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség elnökének, s e tisztet 1930-ig viselte. Ezen tevékenység mindig szívügye volt, s a megye tűzoltó intézményeinek felszerelése, gyarapítása is az ő kezében összpontosult. 1904-ben nagy hatású beszédet mondott a tűzrendészeti állapotok javítása érdekében. Pártolta a vármegyei tűzoltó szövetség által szervezett rendszeres mentési kurzusokat, amelyeken megismertették a hallgatókkal a tűzveszély elhárítását, az életmentés és balesetek sürgős ellátását célzó ismereteket.

Első főispánságának évei alatt (1906-1917), amelynek legnagyobb részét az általános szóhasználatban "boldog békeidőként" is jellemeznek, a vármegye lakosainak és tisztviselőinek számos nehézséggel kellett szembenézniük.

A századfordulótól az első világháborúig terjedő időszakot demográfiai szempontból a tömeges kivándorlás jellemezte, amely országosan sújtotta a társadalmat. A jelenség Fejér vármegyében épp 1907-1908-ban csúcsosodott ki. Ahogy az 1902. évi "kivándorlási kongresszuson" elhangzott, Veszprém, Vas, Sopron megye mellett Fejér megye a leginkább érintett terület. A gócpontok: Rácalmás, Adony, Baracs, Sárbogárd, Hercegfalva, Bakonysárkány (1950-ig Fejér megyéhez tartozott), Gúttamási, Balinka, Isztimér, Bakonykúti és Gánt voltak. A Székesfehérvári és Váli járást a tömeges kivándorlás nem érintette, mert egyrészt a főváros, másrészt a Mezőföld kiterjedt uradalmai munkalehetőséget biztosították. A Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba kivándoroltak nem a végleges letelepedés szándékával keltek át az óceánon, külföldi tartózkodásukat átmenetinek tekintették, és az ott szerzett anyagi javakkal hazai gazdasági helyzetükön akartak segíteni. Az idő teltével azonban a visszatérés konkrét tervei egyre inkább háttérbe szorultak, egyre távolabbi időre tolódtak, illuzórikussá váltak. Ennek okai összetettek: az új környezet vonzó hatása, az új kötelékek kialakulása, a fizikai munka jobb anyagi megbecsülése, esetleg a már egyszer hazatértek visszailleszkedési nehézségei voltak.

A század első éveiben a városi és megyei közegészségügyi viszonyokért elsősorban az 1901-ben átadott Szent György kórház felelt, amely a gyógyulni vágyók bizalmát hamar megnyerte, és a jelentős betegforgalomnak köszönhetően ágyainak száma százról százötvenre emelkedett. A betegek szellemi ápolására, Széchényi Viktor főispán közbenjárására a Dunántúli Közművelődési Egyesület a kórháznak egy 165 kötetből álló könyvtárat adományozott. A kórházra szükség is volt, mert a megyében mind több áldozatot követelt a rohamosan terjedő tüdővész. 1908-ban átlag hetven halálozás esett minden hónapra a megyében, de a ragály terjedése miatt a fertőzöttek száma legalább tízszer ennyi volt. A hatékonyabb védekezés érdekében a főispán körlevelet küldött a községi jegyzőkhöz, amelyben kérte, hogy a védekezés módját "véssék a lakosság lelkébe". Ennek ellenére még 1909-ben is a halálesetek harminc százalékát a tüdővész okozta, pedig gróf Cziráky Antal vezetésével megalakult a Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület is, valamint a Fejér Megyei Irodalmi és Közművelődési Egylet számos ismeretterjesztő előadást tartott a megyében a betegség okairól, megelőzéséről. Mindhiába. A védekezés országos koordinációját ellátó egyesületbe a vármegye gróf Széchényi Viktort is delegálta.

Időközben még ennél is veszedelmesebb betegség jelent meg a megyében: a kolera. A Szűts Jenő alispán által évenként beterjesztett jelentésekből kitűnik, hogy ezek a rossz életkörülményekből fakadó, halálos kimenetelű népbetegségek az első világháború végeztéig szinte megoldhatatlan probléma elé állították a vármegye tisztikarát. 1913-ban a Szent György kórház már kétszázhúsz ággyal működött, és egy röntgenkészülékkel is gazdagodott.

Apa és fia (gróf Széchényi Viktor és Zsigmond)
Apa és fia (gróf Széchényi Viktor és Zsigmond)

 
Apa és fia, a vadászok
Apa és fia, a vadászok

 

1913. december 9-e nagy nap volt a megye életében. Ünnepélyes keretek között díszközgyűlés keretében átadták a Lujza-szanatóriumot (az építkezések megkezdésének ideje: 1909). A vármegyeháza nagytermében tartott ünnepségen képviseltette magát báró Perényi Zsigmond államtitkár, számos országgyűlési képviselő és főrendiházi tag. Széchényi Viktor főispán beszédében a szanatórium építésének történetét ismertette az egybegyűltekkel.

Az 1910-es években mind határozottabb szakmai tevékenységet fejtett ki a Székesfehérvári Múzeumegyesület. Tagjai rendszeres gyűjtő utakat szerveztek Fejér megye községeibe, ahonnan a néprajzi tárgyak és eszközök mellett számos régészeti kinccsel tértek haza, és gyarapították a gyűjtemény anyagát.

Széchényi Viktor főispán elnöke lett az 1867 májusában alapított, a század első éveitől irodalompártoló "úri kaszinóként" működő Vörösmarty Körnek, amely tisztet 1907 és 1920 között viselte. A társaság tagjai között megtalálhatóak voltak a városi, vármegyei nagyságok éppúgy, mint a jómódú polgárok, és kispolgárok. A Vörösmarty Kör székháza és szellemi központja a főispán fehérvári, a mai Kossuth utcában található háza, amelyet az első világháború után a tagság megvásárolt. Az elnökségről történő leköszönése után megválasztották az egyesület tiszteletbeli elnökének és örökös tagjának. A társaság háláját egy 1927-ben leleplezett emléktáblával fejezte ki.

Az első világháború kitörésekor gróf Széchényi Viktor főispán harctéri szolgálatra jelentkezett, és több mint egy esztendőt töltött a harctereken. A megyéből 45 ezer, ereje teljében lévő férfit soroztak be. Az új típusú háború, új típusú feladatok elé állította a vármegye tisztikarát. Egyfelől a sebesült honvédek szakszerű ellátása, másfelől a menekültek tömegeinek elhelyezése vált szükségessé.

Az 1915. évi adatok szerint az Adonyi járásban 5, a Móriban 4, a Székesfehérváriban 10, a Sárbogárdiban 7, végül a Váliban 17 hadikórház működött. Kórház létesült állami és egyházi iskolák tantermeiben (Aba, Nagyláng, Rácalmás), grófi kastélyok épületében (Ercsi), úri lakásokban (Rácalmás), óvodákban (Hercegfalva), községi tanácstermekben (Soponya). Kápolnásnyéken különböző családoknál helyeztek el 68 sebesültet, Lovasberényben gróf Cziráky Antal engedte át az uradalom egyik épületét kórháznak, ahol 1915-ben 254 beteget ápoltak. Ezeket a kórházakat vagy közadakozásból finanszírozták, vagy valamelyik arisztokrata és iparmágnás saját költségén tartotta fönn (gróf Zichy János, Dreher Antal, József főherceg). Jómódú birtokosok is segítettek az ellátásban. Ahogy a háború elhúzódott, úgy csökkent a lelkesedés és nőtt az elkeseredés a lakosság körében. Ez két esetben is szembetűnő: egyfelől addig "dicséretes buzgósággal működő" kórházak zárták be kapuikat, és az orvoshiány is jelentős problémákat okozott. A közegészségügyi szolgálatot a tiszti főorvoson kívül 5 járási, 7 községi, 16 körorvos látta el, ők gyógyították a polgári és katonai kórházak betegeit. Másfelől a községi-városi önkormányzatok, és a katonai parancsnokságok között is nőtt a feszültség. Gróf Tisza István miniszterelnök "sürgős, bizalmas" leirata igyekezett elejét venni annak, hogy "egyes katonai hatóságok a helyi hatóságok megkérdezése nélkül önkényesen" járjanak el a problémák kezelése során.

A hadikórházak élelmezése és ruhaneművel történő ellátása is az idő múlásával egyre jobban akadozott. A Székesfehérvári járási főszolgabíró gróf Széchényi Viktorhoz írott levelében hangsúlyozta: "A kórház [Polgárdiban] nincs rendesen felszerelve, mert a fehérnemű felszerelés nagyon hiányos, az orvos által igényelt műszerek is hiányosak [...] a betegek élelmezése sem megfelelő, amennyiben sem a kellő mennyiségű hús, de még csak a zöldségféle sem lesz kellőleg beszerezve[...] sem a kellő mennyiségű húst, de még a zöldségfélét sem lehet Polgárdin beszerezni, de ha lehet is valamit kapni, az oly drága hogy megfizetni csaknem lehetetlen."

Fejér megyébe az első világégés idején többek között szlovének (Olaszország 1915. évi hadba lépése után), erdélyiek (Románia 1916. évi hadba lépését követően), ezenkívül galíciai, bukovinai menekültek érkeztek. A magyar királyi honvédelmi miniszter 1916-ban kelt rendeletében részletesen szabályozta a hadszíntérré vált területek menekültjeinek hátországi letelepítését. Beilleszkedésük nem volt zökkenőmentes. Néhány község lakói tudatosan elkülönültek az evakuáltaktól. Ezt követően a háború elhúzódása, és a rohamosan romló közellátás miatt a konfliktusok tovább mélyültek, a lakosság irányukba mindinkább növekvő ellenszenvvel viseltetett.

A Sárbogárdi járás főszolgabírójának iratanyagában jó néhány - községekre lebontott - lista található az elhelyezettek nevéről, családtagjairól, foglalkozásukról, sőt csomagjaik súlyáról is. Ezekből megtudjuk, hogy Sárbogárdon és Sárszentmiklóson 53-53, Cecén 40, Alapon 45, Hercegfalván 93, s 1915-ben a Sárbogárdi járásban összesen 648 délszláv menekült élt. Jelentős volt a galíciaiak, bukovinaiak száma is. A Galíciából érkezettek 80-85%-a izraelita volt, életkorukat tekintve idős férfiak, asszonyok és gyerekek. Sárbogárdon
és Kálozon 50-50, Hercegfalván 80, Cecén 60, összesen 600 ember talált ideiglenes otthonra.

A háború negyedik évében, a Tisza-kormány lemondása után, a munkapárthoz közel álló Széchényi Viktor gróf, annak természetes következményeként szintén beadta lemondását. Kerekes Lajos, városi főjegyző ez alkalommal méltatta legtalálóbban a búcsúzó főispánt: "nem reprezentáló, hanem dolgozó főispán kívánt lenni". Megadatott neki, hogy nagyrabecsülését az új uralkodó is kifejezte: IV. Károly (1916-1918) a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy rendkívüli teherbíróképességére és éleslátására egyszer még szüksége lesz a vármegyének.

A politikai életben lemondása után is tevékeny részt vállalt, 1926-ig két cikluson át nemzetgyűlési képviselő - előbb kisgazdapárti, majd egységes párti programmal. 1921-ben nagy feltűnést keltve kilépett a Keresztény Kisgazda- és Földmíves Pártból, mert annak vezetői kijelentették, hogy meggyőződésből, és nem a kisantant fenyegetésének hatására szavazták meg IV. Károly trónfosztását.

Széchényi Viktor 1926. december 16-án gróf Károlyi Józsefet és Nagy Pált követve mint a kormánypárt befolyásos egyénisége, a megyében az Egységes Párt egyik vezetője és gróf Bethlen István miniszterelnök konszolidációs politikájának lelkes híve ismét a főispáni székbe ült. A régi-új főispán politikai hitvallása azonos volt a Bethlen-kormány politikai vonalvezetésével. Ahogyan programbeszédében hangsúlyozta, "szorosan a keresztény nemzeti alapra" épített és az a "keresztény és nemzeti érzésű főldmíves társadalomra támaszkodó polgárság" érdekeivel állt összhangban.

Széchényi Viktor második főispánsága (1926-1939) első éveiben szüksége is volt a szilárd politikai öntudatra, ugyanis a sajtó előbb a székesfehérvári polgármester sikkasztásától és a néhány évre rá kirobbant felekezeti villongásoktól volt hangos.

1930 nyarán Zavaros Aladár fehérvári polgármester és egy tanácsosa a városi beruházásokból, a város vagyonából és az ínségmunkára tartalékolt pénzekből jelentős összeget sikkasztott el. A tanácsos önmagát jelentette föl a főispánnál, Széchényi pedig a belügyminiszternek referált. A város még hetek múlva is felbolydult méhkashoz hasonlított.

Ennél viszont nagyságrendekkel többet ártott tekintélyének az a katolikusok és protestánsok között feszülő ellentét, amely végül 1933 áprilisában robbant ki, és ezekben az években még többször felütötte fejét. Az áprilisi közgyűlésen az alispáni jelentéshez hozzászólva Szabó Jenő esperes-plébános szóvá tette, hogy szerinte a kormánypártban túlsúlyba kerültek a protestánsok, akik kedvezményeket akarnak kicsikarni iskolák, templomok építésére. Beszélt arról is, hogy Shvoy Lajos püspököt egy vidéki szolgálata közben, személyes sérelmek érték. Támadások célkeresztjébe került - mint a történtekért elsősorban felelősek - Széchényi Viktor főispán és Havranek József alispán is. A Fejér Megyei Napló egy cikkében így írt: "A tűzcsóva elrepült, és az ellenségektől körülzárt csonka országunk történelmi vármegyéjének nagytermében a magyar testvérek szemében felparázslott a turáni átok...romboló tüze...". A főispán lemondott, azonban a belügyminiszter ezt nem fogadta el, mert nagy politikai és közigazgatási tapasztalataira szüksége volt a kormányzatnak. A vármegyei kisgyűlés 1933. május 9-én szintén bizalmat szavazott neki, de a nagy port felkavart ügyről még hetek múlva is cikkeztek a Fejér megyei sajtóban.

A megyei politikai közélet eldurvulása az országos politikai viszonyokkal állt párhuzamban. Amikor 1935-ben - a teljesen Mussolini bűvkörébe került miniszterelnök - Gömbös Gyula tanácsára Horthy Miklós kormányzó feloszlatta a képviselőházat és új választásokat írt ki, Bethlen István tizenhárom képviselőtársával kilépett a kormánypártból, a Nemzeti Egység Pártjából. Nem véletlen, hogy a megyei szélsőjobboldal ekkor kezdte meg összehangolt támadását a konzervatív, bethlenista értékeket valló főispán ellen. Ebben Pálffy Daun József volt az irányító, aki a kulisszák mögül rendezte meg az eseményeket. Megindult a főispánellenes kritikák és rágalmak áradata, újra felelevenítették a Zavarosügyet, mondván Zavaros és családja havi 300 pengőt kap, míg az őt feljelentő alkalmazottakat, akiket a volt polgármester elbocsátott, még mindig nem vették vissza. A fő- és alispán ezeket a támadásokat sikerrel védte ki. Nehezebb ellenfélnek azonban Rakáts Lajos, a Fejér Megyei Napló szerkesztője bizonyult. Ez magát a "reformnemzedékhez" soroló újságíró cikkeiben Németországot és Olaszországot dicsérte, s szerinte a gömbösi reformok legfőbb megyei elgáncsolója a főispán. Éles, kormány- és nagybirtokos-ellenes cikkei miatt azonban nemsokára eltiltották a lapszerkesztéstől, s Székesfehérvárról is elhelyezték.

A második világháború előtti utolsó békeévet (1938) Szent István halálának kilencszázadik évfordulójának jegyében, jubileumi évvé nyilvánították. Széchényi Viktor 1935 óta volt tagja az ünnepségeket előkészítő bizottságnak, amelyek központi rendezvényei Budapest és Esztergom mellett Székesfehérváron zajlottak. A jubileumi évet 1938. január 17-én nyitotta meg a főispán, aki díszmagyarba öltözve, ünnepélyes keretek között, Fejér megyei előkelőségek és régi jó barátja, Hóman Bálint kultuszminiszter előtt mondott beszédet. A város azonban már jóval korábban készen állt. Hat és fél millió pengőt áldozott e célra: új iskolákat, egészségügyi és sportlétesítményeket, középületeket emeltek vagy restauráltak, az utcák kövezetét kijavították, új tereket alakítottak ki, s városszerte a történelmi múlthoz kötődő jeles egyéniségek szobrait helyezték el. Az egész éven át tartó, egymást érő ünnepségek közül kiemelkedik május 21-22-e, amikor Horthy Miklós kormányzó és neje látogatott a városba. Ezerkilencszáz vitéz felavatása után elhelyezték a vitézi székház, valamint az "úrinők otthoná"-nak alapköveit. Ezek után a törvényhozás mindkét háza a kormányzó, a német és olasz küldöttség jelenlétében törvényben örökítették meg Szent István emlékét. Május 30-án a nagytekintélyű püspök, Prohászka Ottokár hamvait helyezték el tízezrek részvételével megható aktus keretében az ezen alkalomra emelt emléktemplomban, június elsején pedig a Szent Jobb érkezett a városba, s a Boldogasszony téren Angelo Rotta, pápai nuncius mondott misét 55 ezer, az ország különböző részeiből különvonattal és autóbusszal ideérkezett ember előtt.

Széchényi Viktor főispáni pályájának ez volt az utolsó, jelentős eseménye. Az 1939. évi országgyűlési választásokat megelőző hónapokban a Nemzeti Egység Pártja a Magyar Élet Pártja nevet vette fel. A Magyar Élet Mozgalom február 5-én, Székesfehérváron is zászlót bontott, de ehhez a szélsőségesen jobboldali nézeteket valló mozgalomhoz a vezetőjének szánt konzervatív - "fontolva haladó" - főispán már nem adta nevét, s lemondott tisztségéről, de törvényhatósági bizottsági tagságát megtartotta.

Magánélete kiegyensúlyozott volt, feleségével, Ledebur-Wicheln Karolina grófnővel 1897 óta hosszú, boldog házasságban élt. Öt gyermekük született: Zsigmond, Sarolta, Irma, Márta és Antal. Magas kort csak a legfiatalabb fiú nem ért meg, de vitathatatlanul leghíresebb utóda elsőszülött fia, a nagy vadász lett. Gróf Széchenyi Zsigmond számos, máig népszerű könyvet írt utazásairól. Az "Ahogyan elkezdődött..." című művében megemlékezik boldog, felhőtlen gyermekkoráról, Sárpenteléről, a családi birtokról, valamint apjáról, aki "habár tevékeny életének pihenő óráiban szívesen elvadászgatott, a lovat mindig előbbre valónak tartotta a puskánál". Kisgyermekként élete egyik első "vadászleckéjét" is apjától kapta, amidőn vadlúdra vadászva egy mocsaras helyen apja magára hagyta, rásötétedett, s torkaszakadtából bömbölni kezdett félelmében. A nagy vadász egész életében emlékezetébe véste apjának komoly szavait, miszerint "komoly vadászember nem szokott ám megijedni, ha rásötétedik".

Széchényi Viktor a monarchiában felnőtt, királyhű, igazi magyar főúr volt, aki politikai elveihez haláláig hű maradt: a végsőkig kitartott az uralkodóház mellett, s később, a forradalom viharai alatt és után a deáki örökséget, a "fontolva haladást" részesítette előnyben. E felfogása miatt kortársai szemében néha "rozsdásnak" tűnt, de tapasztalatát, és a megye érdekében kifejtett hosszú munkás éveit még politikai ellenfelei is elismerték és tisztelték. Mindezekért 1932. december 22-én Horthy Miklós kormányzótól magas rangú kitüntetést vehetett át (Magyar Érdemkereszt a csillaggal). Élénken foglalkoztatta családja története, s néhány kisebb családtörténeti-jellegű munka után megírta a Széchényiek genealógiáját.

A második világháború vége Budapesten találta, s a főváros ostromát naplójából ismerjük. Az ostrom alatt a Széchényi család huszonkét tagja rekedt a Várban: a volt főispán, feleségével és Zsigmonddal az Úri utca 52. szám alatt kísérelte meg átvészelni az utcai harcokat. A napló, bár jórészt eseménytörténetet tartalmaz, bombázásokat, valódi és álhíreket, összességében véve rengeteg elkeseredettséget áraszt. Mélyen megrázó fiának írott levele, amelyben mint "Széchényi Viktor, barlanglakó" összegzi a feladatokat arra az esetre, "ha elpusztulna".

Halálának körülményei nem teljesen tisztázottak. Volt uradalmi főintézőjének visszaemlékezése szerint valószínűleg az oroszok tartóztatták le főrendiházi tagsága miatt a budapesti ostrom során, s egy alagsori, hideg, nyirkos pincébe zárták, ahol egy vékony réteg szalmán feküdt. Itt megfázott és a rabkórházba került. Fia, Zsigmond mindenáron ki akarta menekíteni onnan, s ennek érdekében érintkezésbe lépett a kórházat vezető orosz tiszttel, aki mikor megtudta, hogy egy híres Afrika-vadásszal áll szemben, két vadászfegyverért cserébe, ráállt az alkura. Így került a két, oroszlánra és elefántra használt vadászpuska, amelyeknek agyán rézgombbal voltak jelölve az elejtett állatok, az orosz tiszthez, aki azon mód - mielőtt valamelyik családtag odaérhetett volna, minden tiltakozása ellenére - az utcára tette a főurat. Egyes variációk szerint Széchényi Gyula, kőröshegyi földbirtokos, mások szerint Jankovich Miklós főispán látta a Petőfi téri templom lépcsőin ülni, ahonnan végül a Völgy utcai Esterházy-villába vitték. Annyira legyengült idős szervezete a fogság és betegség következtében, hogy szabadulása után hat-hét napra, április 19-én meghalt. Először a Hűvösvölgyben temették el nagy titkokban, később Balatongyörökre vitték földi maradványait, és felesége mellett helyezték örök nyugalomra.

Széchényi Viktor a XX. század első harmadának egyik legjelentősebb megyei személyisége, nagytekintélyű, nagy munkabírású, köztiszteletben álló főúr volt, aki a század legnehezebb periódusában állt a megyei közigazgatás élén, és élete alkonyán "illúzióitól megfosztott, kenyere javát megevett bús magyarrá vált", akiről méltatlanul megfeledkezett az utókor.

A festmény Balló Ede alkotása, feltehetően 1917-ben készítette a művész. Gróf Széchényi Viktor nyakában a Porosz Vörös Sas Rend középkeresztje, a Német Vaskereszt (II. o.). Mellén balról az Osztrák császári Lipót Rend lovagkeresztje (IV. o.), Károly Csapatkereszt, 1898-as Udvari Ezüst Jubileumi Emlékérem, 1898-as Katonai Jubileumi Emlékérem, 1908-as Jubileumi Emlékkereszt, Porosz Korona Rend (III. o.). Mellén alul a Vörös Kereszt tiszti kereszt hadidíszítménnyel.

Kallós Ede: gróf Széchényi Viktor (1917)
Kallós Ede: gróf Széchényi Viktor (1917)

 

Források

Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája IV. Budapest, 1998.

Farkas Gábor: Politikai viszonyok Fejér megyében 1919-1945. Budapest, 1980.

Fejér megyei fejek IV. Budapest, 1929.

FML Közgyűlési jegyzőkönyv 1906. és 1916-1918.

FML Fejér vármegye főispánjának általános és bizalmas iratai 1906-1939.

FML A Törvényhatósági Bizottság jegyzőkönyvei 1926-1939.

Fejér Megyei Napló 1912-1938. FML Alispáni jelentések 1911-1939.

Kovács László: gróf Széchényi Viktor halálának körülményei.

FML Kézirattár. Részletek gróf Széchényi Viktor naplójából.

FML Kézirattár. Skoda István: a Vörösmarty Kör története.

FML Kézirattár. Károlyi József: Madeirai emlékek Székesfehérvár, 1996.

Magyarország története 1890-1918 I-II. Budapest, 1988.

Széchényi Viktor: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család levéltárának rövid leírása. Budapest, 1941.

Széchényi Viktor: Töredékek. Székesfehérvár, 1933.

Széchényi Zsigmond: Ahogy elkezdődött... Budapest, 1994.

Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Pest, 1863.

 


Kapcsolódó dokumentumok: